Code & More

Powered by Matritel

4 készség, ami meg fogja menteni a karriered

A legnagyobb nehézségeken és változásokon is átsegít, ha ezekben jó vagy.

Ahogy mi is írtunk már róla, és különböző módokon mindig előjött a cikkeinkben, a munkahelyek a következő 1-2 évtizedben jelentősen átalakulnak majd. Szakmák születnek és tűnnek el, és aki képes megmenteni a karrierjét az lesz, aki az alábbi 4 soft skillben erős. Még most kezdd el fejleszteni magad bennük!

1. Problémamegoldás

Ez egy elég összetett kompetencia, amely tulajdonképpen a probléma elemzésének, megoldások generálásának, azok végrehajtásának, majd végül az értékelésnek és a konklúzió levonásának egyvelegét jelenti. Itt a cél mindig a legegyszerűbb, leghatékonyabb és legrövidebb utas megoldás megtalálása, és komoly előnyben lesznek azok, akik a saját felelősségüket képesek felvállalni, hatalmi harcok helyett pedig a közös jót szolgálják a megoldási folyamatban.

2. Interperszonális kommunikáció

Ahogy a robotika és a mesterséges intelligencia számos ponton teljesen elfogadhatóan változtatja majd meg a munkahelyeket, az emberek továbbra is közösségekben dolgoznak majd, és a közösségi alapelveknek továbbra is meg kell felelniük. Ennek jelentős részét fedi le a kommunikáció, ami a gépek sokasodásával persze át fog alakulni, ahogy az már most is látható, de valamilyen formában vélhetően mindig jelen lesz.

3. Érzelmi Intelligencia

A változások, átalakulások számos negatív érzelemmel és feszültséggel járnak, a fejlett EQ pedig ezt segít kezelni, a konfliktushelyzetek megoldása is hatékonyabbá válik vele. Emellett, az ügyfélkapcsolatok irányításában, illetve a csapatok mentorálásában, motiválásában is jelentős szerepe van.

4. Kreativitás

Most még számos pozícióban nincs szükség a fejlett kreativitásra, viszont pont ezek a munkák lesznek, amelyek előbb-utóbb eltűnnek majd. Máshol azonban továbbra szükség lesz azokra a személyekre, akik mindig a jobb megoldásokat keresik, ötleteikkel értéket teremtenek. A kreatív emberek egyúttal a változó piacon is előbb találják meg a helyüket, hiszen rugalmasak, és jellemzően az újdonságoktól sem riadnak vissza - hiszen nem egyszer, pont ők maguk hívják életre őket. 

IT-recruitment | Fejlesztői workshopok, képzések

read-3048651_1920.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://matritellabs.blog.hu/api/trackback/id/tr4615294980

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Code & More

Programozó karrier, tanácsok, érdekességek, képzé

Friss topikok

Címkék

AI (2) ai (1) algoritmus (1) állás (3) álláskeresés (1) applikáció (1) betegség (1) bizalom (1) biztonság (1) bölcsesség (1) boldog (1) boldogság (1) bootcamp (18) borász (1) budapest (1) burnout (1) célok (1) demo (1) egészség (1) egzisztencia (3) élet (2) életmód (3) el camino (1) érdekes (2) experience (1) fáradtság (1) fejlesztés (30) fejlesztő (17) fejlesztői képzés (13) fejlesztő állás (4) fejlődés (8) film (1) főzés (1) frusztráció (2) gasztronómia (1) generalista (1) gyakorlat (2) hard skillek (2) harmónia (1) híres ember (1) horoszkóp (1) humor (2) idézetek (2) infóest (1) informatika (16) informatikus (3) Instagram (1) intelligencia (2) internet (1) iot (2) iphone (1) iskola (1) it (1) IT (20) IT-karrier (3) játékfejlesztés (1) java (12) jóbarátok (1) jubileum (1) kamera (1) karrier (29) karrierépítés (8) karrierkezdés (1) karriertervezés (1) karrierváltás (13) képzés (14) kertészmérnök (1) kiégés (5) kiegyensúlyozott (1) kódolás (2) konferencia (1) laptop (1) lehetőség (3) machine learning (2) macska (1) matritellabs (9) megújulás (1) mém (1) menő (1) mesterséges intelligencia (3) MI (1) mobil (1) motiváció (3) munka (11) munkaerőpiac (8) munkahely (12) munkahelyváltás (7) negyvenfelett (1) negyvenplusz (1) networking (1) niksen (1) női szerepek (1) nők (1) nyílt nap (1) okosotthon (3) oktatás (11) önmegvalósítás (12) programnyelv (1) programozás (14) programozó (14) programozó fizetés (1) projekt (1) psziché (1) random (1) recruitment (2) relax (1) robotika (1) siker (3) sikeres karrier (2) skillek (1) soft skillek (7) sorozat (1) specialista (1) sport (1) stressz (1) szakma (1) személyiség (1) személyiségfejlesztés (1) szoftverfejlesztő (4) tanulás (18) tech (7) technológia (4) telefon (1) tévé (1) trend (1) tudás (1) tudomány (1) tudósok (1) új állás (3) utazás (1) útravaló (1) üzenet (1) változás (9) változtatás (3) világ (1) virtuális (1) virtuális asszisztens (2) workshop (1) Címkefelhő