Code & More

Powered by Matritel

A gasztronómia világából az IT-ba - Bálint borászból lett fejlesztő

Ez az interjúanyag is remekül bemutatja, hogy a legkülönfélébb szakmai háttérrel és területről dönthet úgy valaki, hogy inkább a fejlesztés irányába mozdul el. Bálint esetében ráadásul, aki ennek a cikknek a főszereplője, még egy nagyon komoly motiváció is áll a háttérben, egy leküzdhetetlen belső indíttatás: tanulni, tanulni, tanulni!

balint.png"Kertészmérnök diplomám van, borász szakra specializálódtam, de már a tanulás mellett is aktívan foglalkoztam borokkal, gasztronómiával. Ezen a területen, ha nem borkészítésre teszi fel valaki az életét, akkor a kereskedelemben köt ki - előbbit nem akartam, utóbbiban pedig már bejártam egy olyan utat, ahol nem volt lényegi változásra lehetőség, vagyis nem volt motivációm..."

Bálint pedig egyértelműen az a típus, akinek erre szüksége van, így irányt váltott...

"Tanulni vágyó ember vagyok, szóval éreztem, itt a változás ideje. Korábban is vonzott az informatika, nem volt ez új dolog. Bármilyen számítógép vagy digitális eszköz, amit használtam, érdekelt, hogy működik, vagy hogyan lehetne továbbfejleszteni."

Aztán a döntés is megszületett - programozás, bootcamp, JAVA

"Gondolkoztam egyetemi képzésen is, hosszú távon nem zárom ki továbbra sem, de picit türelmetlen voltam. Hamar akartam naprakész tudást szerezni, amit azonnal, akár nagyvállalati környezetben is lehet használni. Részletesen körbejártam a szóba jöhető budapesti bootcampeket. 4 hónaptól 1 éves távokban lehet gondolkodni ezekről - a Matritel Labs az arany középutas megoldást jelenti. Az 5-6 hónapos képzésen csak JAVA fejlesztést tanultunk, erősen megalapozva a gyakorlatot. A JAVA egyébként is egy nagyon jó kiindulási alap, bármilyen programnyelvet szeretne az ember tanulni."

52861336_840414269639237_2838788840796192768_n.jpgVégül az irány...

"Már a nyílt napon is nagyon szimpatikus volt mindenki, találkozhattam a mentorokkal. Ami pedig már itt is látszott, hogy ez a képzés abszolút emberi, nem pedig egy gyár, ahol futószalagon gyártják a programozókat. Én egyébként a jövőben is nagyon sokat szeretnék még tanulni, és a bootcamp emiatt is hasznos volt számomra, szilárd alapot adott ahhoz is, hogyan képezzük magunkat. Megtanultam általa feltalálni magam, hiszen a kb. egy hónapos alapozás után azonnal csapatokban dolgoztunk, majd ez a projektidőszak alatt sem változott. Ennél jobban és stabilabban nem lehet felkészülni az életre." (És a szakmára :) "A jövőre nézve egyébként semmitől sem zárkózom el, de a webes applikációk nagyon tetszenek."

Ha te is Bálinthoz hasonlóan új kihívást keresel, vonz a fejlesztés, és szilárd alapokat szereznél hozzá, amik akár a munkaerőpiacon is azonnal hasznosíthatók, várunk tavaszi JAVA bootcampünkön

Jelentkezési határidő "utolsó utáni" esély: 2019. 03. 27.

A bejegyzés trackback címe:

https://matritellabs.blog.hu/api/trackback/id/tr1214708911

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Code & More

Programozó karrier + tech érdekességek és aktualitások + képzés és szakmai gyakorlat

Friss topikok

Címkék

adatok (1) agilis (1) AI (5) ai (1) algoritmus (1) alkalmazott (1) állás (6) állásinterjú (1) álláskeresés (2) applikáció (1) appok (1) átképzés (1) automatizáció (1) betegség (1) bill gates (1) bizalom (1) biztonság (1) bölcsesség (1) boldog (1) boldogság (1) bootcamp (28) borász (1) budapest (1) burnout (1) célok (1) csapatmunka (1) demo (1) e-learning (1) edukálás (1) edzés (1) egészség (1) egyiptom (1) egzisztencia (3) élet (2) életmód (5) elon musk (1) el camino (1) érdekes (2) experience (1) fáradtság (1) fejlesztés (59) fejlesztő (42) fejlesztői képzés (20) fejlesztő állás (4) fejlődés (14) felgyorsult (1) film (1) főnök (1) főzés (1) frusztráció (2) gasztronómia (1) gazdaság (1) gender (1) generáció (1) generációk (1) generalista (1) gyakorlat (3) hard skillek (2) harmónia (1) hír (1) hírek (1) híres ember (1) home office (6) horoszkóp (1) hr (3) humor (2) idézetek (2) infóest (1) információ (1) informatika (34) informatikus (3) Instagram (1) intelligencia (3) interjú (1) internet (1) introvertált (1) iot (2) ipari forradalom (1) iphone (1) iskola (1) it (1) IT (47) IT-karrier (4) járvány (1) játékfejlesztés (1) java (13) jóbarátok (1) jubileum (1) junior (1) kamera (1) karácsony (1) karantén (1) karrier (42) karrierépítés (14) karrierkezdés (1) karriertervezés (1) karrierváltás (21) kávé (1) kávészünet (1) képesség (1) képzés (18) kérdések (1) kertészmérnök (1) kezdő (1) kiégés (5) kiegyensúlyozott (1) kihívás (1) kódolás (3) konferencia (2) köntös (1) környezet (1) koronavírus (1) kutatás (1) laptop (1) lehetőség (4) lifestyle (1) linus torvalds (1) linux (1) machine learning (2) macska (1) maradj otthon (1) matritellabs (15) meeting (1) megújulás (1) mém (1) menő (1) mesterséges intelligencia (11) MI (2) mobil (1) modern (3) módszertan (1) motiváció (3) munka (37) munkaerőhiány (1) munkaerőpiac (18) munkahely (29) munkahelyváltás (8) negyvenfelett (1) negyvenplusz (1) networking (1) niksen (1) női szerepek (2) nők (2) nyílt nap (1) okosotthon (3) okosváros (1) oktatás (14) online (1) önmegvalósítás (20) otthon (2) produktív (1) produktivitás (1) programnyelv (1) programozás (32) programozó (33) programozó fizetés (1) projekt (1) psziché (1) pszichológia (2) random (1) recruitment (4) relax (1) robotika (2) sci-fi (1) scrum (1) siker (4) sikeres karrier (2) skillek (1) soft skillek (16) sorozat (1) specialista (1) sport (1) steve jobs (1) streaming (1) stressz (2) szabadúszó (1) szakma (1) személyiség (3) személyiségfejlesztés (1) szoftverfejlesztő (7) szoftvertesztelő (1) szünet (1) tájékoztatás (1) tanulás (28) társadalom (1) távmunka (1) tech (26) technológia (6) telefon (1) tervezés (1) tesztelő (1) tévé (1) tippek (2) trend (2) tudás (1) tudomány (1) tudósok (1) új állás (3) utazás (1) útravaló (1) üzenet (1) változás (13) változtatás (4) vezető (1) világ (2) virtuális (2) virtuális asszisztens (2) vírus (1) VR (1) workshop (1) y (1) y generáció (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása