Code & More

Powered by Matritel

AI pro és kontra - a mesterséges intelligencia napos és árnyoldala

A mesterséges intelligencia, MI vagy AI kettős érzelmeket hoz ki az emberekből. Vannak, akik epedve várnak egy fejlettebb jövőt, míg mások szkeptikusan, esetleg komoly aggályokkal fordulnak felé. Tenni "ellene" sokat nem lehet, de az biztos, hogy érdemes erről is - akárcsak minden másról! - kritikusan gondolkodni. Az AI kétségkívül számos vonással bír, amely a szebb jövőt szolgálhatja, de közben nem érdemes megfeledkezni a veszélyekről sem, amelyeket magában hordoz.

  1. fontos előny: jobb munkakörülmények és munkakörök

Még jelenleg is számos olyan terület van, főleg a gyártás-termelés területén, ahol sokan végeznek monoton, akár emellett veszélyes munkát. Ezek a feladatok valójában robotikával, illetve AI-jal jól automatizálhatók, vagyis előbb-utóbb, (inkább előbb), nem lesz már szükség humán erőforrásra az elvégzésükhöz. Programozókra viszont igen, akik az egész mögött állnak. Épp ezért is lenne fontos a termelői társadalmakat tudás alapú társadalomra váltani, amely már a változó világra képez embereket.

  1. hátrány: azok, akiknek nincs képesítésük, hozzáértésük, munka nélkül maradnak

Mivel ezeket a "robotmunkákat" rövidesen valóban robotok végzik majd, azok az emberek, akiknek ez volt eddig a feladatköre, elveszítik a bevételüket. Nem tudni, ezekre a folyamatokra mik lesznek a gazdasági válaszok, de átképzésekkel, a tanulás, a tudásszerzés támogatásával lassan fontos elkezdeni a felkészülést.

  1. előny: takarékosabb megoldások otthon és az irodákban

Az AI magával hozza az okosotthonokat, okosházakat is, már most is sokan vannak, akik hobbiból ilyet szeretnének építeni. A robotporszívók már amolyan "dédpapák és -mamák", előfutárok ehhez, de a java még csak most jön. Olyan otthonaink lesznek rövidesen, amelyeket könnyedén vezérelhetünk egyetlen eszközről, míg a többi eszközünk egymással kommunikál majd - itt már beköszön az IoT is a képbe. Ezzel egyrészt, csökkennek és egyszerűsödnek az otthonokat és irodákat érintő rutinfeladatok, másrészt, okosabb fogyasztás, ezzel pedig környezetkímélés és egyben spórolás is elérhető lesz.

  1. hátrány: elfeledkezünk a gyakorlatiasságról

Nyilván, nagyon jó, hogy mindent kattintás alapon irányíthatunk, de nagy bajt jelenthet, ha valami hiba csúszik a rendszerbe. Az, hogy alap dolgokra képesek vagyunk, a létfenntartást szolgálja, és sokan tartják aggályosnak azt, hogy esetleg elveszíthetjük ezeket a képességeket. Ez egyrészt lustává, másrészt - csúnyán szólva - életképtelenné teheti az embert. Ráadásul kivon az életből, eltávolít a környezettől és csökkenti a tudásszomjat is. Hiszen, ha mindent megold és mindenre válaszol egy eszköz, mi értelme gondolkodni?

  1. előny: a tudományos fejlődések meredeken ívelnek felfelé

Legyen szó orvosi diagnosztikáról, időjárás-előrejelzésről vagy akár környezetbarát megoldások alkalmazásáról, az AI biztosan sok pozitív változást és tudományos robbanást hoz magával. Talán ezek azok a területek, ahol eleve a legnagyobb haszna van. Hiszen nem mindegy, most már jól tudjuk, a források felhasználása, a természeti csapásokra való felkészülési lehetőség, vagy épp a betegségek gyógyítása sem. Csak egyetlen durvább példával élve: míg korábban egy végtag elvesztése akár életre szólóan a korlátozottsággal volt egyenlő, egy okos művégtag már lehetővé teszi a teljes életet. A folyamatos fejlesztésen ma is aktívan dolgoznak tudósok és mérnökök együttes erővel.

  1. hátrány: nagy hatékonyságú támadások, rossz célú felhasználás

Két évvel ezelőtt Oxfordi, Yale-beli és Cambridge-i kutatók igyekeztek felhívni arra a figyelmet egy tanulmányban, hogy az AI fejlődése és terjedése komoly veszélyeket rejt magában mind a fizikai, mind a politikai biztonságra vonatkozóan. Nagy hatékonyságú támadásokkal, amelyet az AI lehetővé tesz, autoriter vezetők, csoportokban működő és egyéni bűnözők is könnyedén visszaélhetnek…

***

Ez csak egy kis válogatás volt, nyilván, még sokkal hosszabban lehetne tárgyalni, mi mindent hoz és mi mindent okozhat a mesterséges intelligencia terjedése. Ha te biztosan nem szeretnél azok közt lenni, akik "kimaradnak belőle", és inkább fejleszteni, mintsem elszenvedni szeretnéd, csatlakozz junior programozók számára hirdetett gyakorlati programunkhoz! - ExperienceIT!

 robot-2301646_1280.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://matritellabs.blog.hu/api/trackback/id/tr415711096

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Code & More

Programozó karrier + tech érdekességek és aktualitások + képzés és szakmai gyakorlat

Friss topikok

Címkék

adatok (1) agilis (1) ai (1) AI (4) algoritmus (1) alkalmazott (1) állás (4) álláskeresés (1) applikáció (1) appok (1) átképzés (1) automatizáció (1) betegség (1) bizalom (1) biztonság (1) bölcsesség (1) boldog (1) boldogság (1) bootcamp (25) borász (1) budapest (1) burnout (1) célok (1) demo (1) e-learning (1) edukálás (1) edzés (1) egészség (1) egyiptom (1) egzisztencia (3) élet (2) életmód (5) el camino (1) érdekes (2) experience (1) fáradtság (1) fejlesztés (49) fejlesztő (34) fejlesztői képzés (18) fejlesztő állás (4) fejlődés (11) felgyorsult (1) film (1) főzés (1) frusztráció (2) gasztronómia (1) gazdaság (1) gender (1) generáció (1) generációk (1) generalista (1) gyakorlat (2) hard skillek (2) harmónia (1) hír (1) híres ember (1) home office (6) horoszkóp (1) hr (1) humor (2) idézetek (2) infóest (1) információ (1) informatika (28) informatikus (3) Instagram (1) intelligencia (3) interjú (1) internet (1) introvertált (1) iot (2) ipari forradalom (1) iphone (1) iskola (1) it (1) IT (38) IT-karrier (3) járvány (1) játékfejlesztés (1) java (13) jóbarátok (1) jubileum (1) kamera (1) karantén (1) karrier (33) karrierépítés (12) karrierkezdés (1) karriertervezés (1) karrierváltás (18) kávé (1) kávészünet (1) képesség (1) képzés (16) kertészmérnök (1) kiégés (5) kiegyensúlyozott (1) kihívás (1) kódolás (3) konferencia (2) köntös (1) környezet (1) koronavírus (1) kutatás (1) laptop (1) lehetőség (4) lifestyle (1) linus torvalds (1) linux (1) machine learning (2) macska (1) maradj otthon (1) matritellabs (12) megújulás (1) mém (1) menő (1) mesterséges intelligencia (8) MI (1) mobil (1) modern (2) módszertan (1) motiváció (3) munka (25) munkaerőhiány (1) munkaerőpiac (11) munkahely (23) munkahelyváltás (8) negyvenfelett (1) negyvenplusz (1) networking (1) niksen (1) női szerepek (2) nők (2) nyílt nap (1) okosotthon (3) okosváros (1) oktatás (12) online (1) önmegvalósítás (16) otthon (2) produktív (1) produktivitás (1) programnyelv (1) programozás (27) programozó (25) programozó fizetés (1) projekt (1) psziché (1) pszichológia (1) random (1) recruitment (3) relax (1) robotika (2) scrum (1) siker (3) sikeres karrier (2) skillek (1) soft skillek (14) sorozat (1) specialista (1) sport (1) streaming (1) stressz (1) szabadúszó (1) szakma (1) személyiség (2) személyiségfejlesztés (1) szoftverfejlesztő (7) szoftvertesztelő (1) szünet (1) tájékoztatás (1) tanulás (24) társadalom (1) távmunka (1) tech (20) technológia (5) telefon (1) tesztelő (1) tévé (1) tippek (2) trend (2) tudás (1) tudomány (1) tudósok (1) új állás (3) utazás (1) útravaló (1) üzenet (1) változás (9) változtatás (4) világ (2) virtuális (2) virtuális asszisztens (2) vírus (1) workshop (1) y (1) y generáció (1) Címkefelhő