Code & More

Powered by Matritel

Cégek alkalmazkodása és munkavállalói érzések

A Lenovo kutatást végzett arról, világszinten miképpen reagáltak arra a cégek, illetve azok IT-részlegei, hogy otthoni munkavégzésre kényszerülnek a dolgozóik. Amellett, hogy a munkavállalók számára a legnagyobb kényelmet kell biztosítani, az is nyilvánvalóan fontos, hogy vigyázni kell az érzékeny céges adatokra. Ez ugyanis fokozott aggodalomra adhat okot.

Fontos adat a kutatásból: A megkérdezettek 63%-a érezte úgy, hogy minden zavaró körülmény, illetve a szkeptikus előzetes várakozások ellenére is jóval produktívabban tudott otthonról dolgozni, mint a munkahelyén. A dolgozók 70%-a egyébként új eszközökkel is bővítette az otthoni "gépparkot" akkor, amikor megtudta, hogy innentől remote üzemmódban kell dolgoznia.

Az iroda "otthonra költöztetésével" azonban felmerül egy fontos aggály is, ez pedig az otthoni hálózatokon keresztül bonyolított adatforgalom - méghozzá a munkahely érzékeny adataival. Itt ugye eleve nincs meg az a fokú biztonság, mint az irodában, ráadásul még az ellenőrzéseken is kívül esnek. (Bár a hackerek még nem igazán ismerték fel az otthoni munkavégzés nyújtotta "lehetőségeiket", ezt jobb lenne nem megvárni.)

Ahhoz, hogy a munkavállalók el tudják végezni remote üzemmódban is a feladataikat, tartózkodási helytől függetlenül szükséges hozzáférniük különféle adatokhoz. Abban, hogy mindez biztonságos körülmények közt történjen meg, a cégeknek kell vállalni a saját felelősségüket a dolgozók megfelelő felkészítésével, illetve biztonsági rendszerek beépítésével az eszközökbe; ez pedig a mostani időszak tanulási folyamata.

További adatok a kutatásból:

  • Hiába produktívabbak otthonról, a megkérdezettek 71%-a panaszkodik rossz testtartásra, hát- és nyakfájásra munkavégzés során.

  • 52%-uk úgy gondolja, hogy a klasszikus, Covid előtt megszokott irodai munkavégzés már a múlté, és innentől egészen másra kell számítani, ha azt a szót halljuk, "munkahely".

  • 85%-uk pedig úgy érzi, sokkal inkább függenek az eszközeiktől, laptoptól vagy asztali géptől ahhoz képest, mint amikor irodából dolgoztak.

A megkérdezettek számára a remote üzemmód legfontosabb kihívásai, hogy

  • csökkent a kollégákkal az interakció,
  • nehezebb elválasztani a munkát és a magánéletet,
  • könnyű kizökkenni, nehéz koncentrálni,
  • sokkal több a konferenciahívás, videomeetingek száma,
  • illetve nehéz együttműködni a többiekkel munka során.

Ami kiderült még a kutatásból, hogy az emberek érdeklődéssel fordulnak a jövő technológiái felé, és úgy gondolják, ezek a munkahelyeikre is pozitív hatással lehetnek. Pl.: 5G, AI, IoT, VR.

***

Csatlakozz fejlesztői alaptudással gyakorlati bootcampünkhöz, az ExperienceIT-hoz, és szerezz azonnal használható referenciát!

people-apple-desk-technology-89724.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://matritellabs.blog.hu/api/trackback/id/tr2416119688

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Code & More

Programozó karrier + tech érdekességek és aktualitások + képzés és szakmai gyakorlat

Friss topikok

Címkék

adatok (1) agilis (1) AI (5) ai (1) algoritmus (1) alkalmazott (1) állás (6) állásinterjú (1) álláskeresés (2) applikáció (1) appok (1) átképzés (1) automatizáció (1) betegség (1) bill gates (1) bizalom (1) biztonság (1) bölcsesség (1) boldog (1) boldogság (1) bootcamp (28) borász (1) budapest (1) burnout (1) célok (1) csapatmunka (1) demo (1) e-learning (1) edukálás (1) edzés (1) egészség (1) egyiptom (1) egzisztencia (3) élet (2) életmód (5) elon musk (1) el camino (1) érdekes (2) experience (1) fáradtság (1) fejlesztés (59) fejlesztő (42) fejlesztői képzés (20) fejlesztő állás (4) fejlődés (14) felgyorsult (1) film (1) főnök (1) főzés (1) frusztráció (2) gasztronómia (1) gazdaság (1) gender (1) generáció (1) generációk (1) generalista (1) gyakorlat (3) hard skillek (2) harmónia (1) hír (1) hírek (1) híres ember (1) home office (6) horoszkóp (1) hr (3) humor (2) idézetek (2) infóest (1) információ (1) informatika (34) informatikus (3) Instagram (1) intelligencia (3) interjú (1) internet (1) introvertált (1) iot (2) ipari forradalom (1) iphone (1) iskola (1) it (1) IT (47) IT-karrier (4) járvány (1) játékfejlesztés (1) java (13) jóbarátok (1) jubileum (1) junior (1) kamera (1) karácsony (1) karantén (1) karrier (42) karrierépítés (14) karrierkezdés (1) karriertervezés (1) karrierváltás (21) kávé (1) kávészünet (1) képesség (1) képzés (18) kérdések (1) kertészmérnök (1) kezdő (1) kiégés (5) kiegyensúlyozott (1) kihívás (1) kódolás (3) konferencia (2) köntös (1) környezet (1) koronavírus (1) kutatás (1) laptop (1) lehetőség (4) lifestyle (1) linus torvalds (1) linux (1) machine learning (2) macska (1) maradj otthon (1) matritellabs (15) meeting (1) megújulás (1) mém (1) menő (1) mesterséges intelligencia (11) MI (2) mobil (1) modern (3) módszertan (1) motiváció (3) munka (37) munkaerőhiány (1) munkaerőpiac (18) munkahely (29) munkahelyváltás (8) negyvenfelett (1) negyvenplusz (1) networking (1) niksen (1) női szerepek (2) nők (2) nyílt nap (1) okosotthon (3) okosváros (1) oktatás (14) online (1) önmegvalósítás (20) otthon (2) produktív (1) produktivitás (1) programnyelv (1) programozás (32) programozó (33) programozó fizetés (1) projekt (1) psziché (1) pszichológia (2) random (1) recruitment (4) relax (1) robotika (2) sci-fi (1) scrum (1) siker (4) sikeres karrier (2) skillek (1) soft skillek (16) sorozat (1) specialista (1) sport (1) steve jobs (1) streaming (1) stressz (2) szabadúszó (1) szakma (1) személyiség (3) személyiségfejlesztés (1) szoftverfejlesztő (7) szoftvertesztelő (1) szünet (1) tájékoztatás (1) tanulás (28) társadalom (1) távmunka (1) tech (26) technológia (6) telefon (1) tervezés (1) tesztelő (1) tévé (1) tippek (2) trend (2) tudás (1) tudomány (1) tudósok (1) új állás (3) utazás (1) útravaló (1) üzenet (1) változás (13) változtatás (4) vezető (1) világ (2) virtuális (2) virtuális asszisztens (2) vírus (1) VR (1) workshop (1) y (1) y generáció (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása