Code & More

Powered by Matritel

Mit vár el a nőktől a XXI. század?

A női szerepkörök újra és újra vitaalapot jelentenek, általában két, szélsőséges táborra szakítva az eszmecserébe bekapcsolódó feleket. Egyik oldalról ott vannak a feminista törekvések - amelyek sokszor már jóval túlmutatnak az egyenlő jogokon, és sokkal inkább háborúzós felhangúak -, míg a másik részről a "régen minden jobb volt" és "a nőknek a konyhában a helye" elvek tűnnek ki leginkább.

Egyrészt, egyáltalán nem célunk, hogy állást foglaljunk bárki igaza mellett vagy bárki véleménye ellen. A fő cél az  "élni és élni hagyni" elv gyakorlása lenne, és a szabad választás tiszteletben tartása. Fontosak azonban az alternatívák és a lehetőségek, hogy mindenki olyan utat járhasson be nőként, amilyet szeretne.

A XXI. századi nőknél már alap az érvényesülés

Míg a XX. század lányai és női még csak próbálgatták szárnyaikat az újonnan nyert lehetőségek tárházában kutatva, addig a XXI. században már teljesen természetesnek mondhatók a szabadon választható életutak. Korábban lavírozni kellett, és meglehetősen súlyos terhet jelentett helytállni egyszerre 4-5 szerepkörben is, mostanra ebbe már beleszületnek a nők, és gond nélkül képesek teljesíteni a rájuk váró feladatokat, hihetetlenül fejlett multitasking képességekről tanúbizonyságot téve.

Önmegvalósítás - mára alap elvárás mindenki felé

A hol és miben kérdésköre tehát egyéni, azonban az 100%-ig elvárása a XXI. századnak, hogy a nők (és mindenki), valósítsák meg önmagukat. Legyen egy fő cél, amit követhetnek, ehhez szőjenek terveket, és induljanak el az álmaik után. A nyugati világ mindent a személyes érdekérvényesítésre és individuális tervek megvalósítására épít, és talán nem túlzás kijelenteni, hogy a gyors ütemű fejlődés sokszor ennek köszönhető.

Nem szabad tehát önzőnek titulálni ezeket a törekvéseket, hiszen az "önmegvalósítás" rengeteg esetben táplálkozik a világ jobbá tételének vágyából.

Léteznek-e még "női" és "férfi" szakmák?

Egyre inkább elmosódik a határvonal, hiszen már a képességek kibontakoztatásának, fejlesztésének lehetősége sem annyira kontrasztos. Bár például az IT világában még mindig a férfiak felé tolódnak az arányok, már a nők érdeklődési körének is kezd középpontjába kerülni a fejlesztés és a programozás. A XXI. század nők felé való elvárásának tekinthető az is, hogy merjék felvállalni "nem hagyományos" törekvéseiket, és ha megvan bennük a motiváció, a képesség és a hajlandóság, lépjenek akár IT-s pályára is.

women-1209678_1920.jpg

Úton az önmegvalósítás felé... Hogyan?

  • Állj ki amellett, amit szeretnél!
  • Keresd meg a lehetőségeidet a cél eléréséhez!
  • Tanulj, sajátítsd el a szükséges készségeket!
  • Építkezz tudatosan, és ne szégyellj szükség esetén (pl. anyagi) segítséget kérni!
  • Élj a kínálkozó lehetőségekkel!
  • Lépj :)

Segítségre van szükséged az IT-karriered megvalósításához? Segítünk.

Ha tetszett ez az írásunk, keresd a Matritel Labs közösségi oldalait is!

Megtalálsz minket a Facebook-on és az Instagramon egyaránt.

A bejegyzés trackback címe:

https://matritellabs.blog.hu/api/trackback/id/tr2114657823

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Code & More

Programozó karrier + tech érdekességek és aktualitások + képzés és szakmai gyakorlat

Friss topikok

Címkék

adatok (1) agilis (1) ai (1) AI (5) algoritmus (1) alkalmazott (1) állás (6) állásinterjú (1) álláskeresés (2) applikáció (1) appok (1) átképzés (1) automatizáció (1) betegség (1) bill gates (1) bizalom (1) biztonság (1) bölcsesség (1) boldog (1) boldogság (1) bootcamp (28) borász (1) budapest (1) burnout (1) célok (1) csapatmunka (1) demo (1) e-learning (1) edukálás (1) edzés (1) egészség (1) egyiptom (1) egzisztencia (3) élet (2) életmód (5) elon musk (1) el camino (1) érdekes (2) experience (1) fáradtság (1) fejlesztés (59) fejlesztő (42) fejlesztői képzés (20) fejlesztő állás (4) fejlődés (14) felgyorsult (1) film (1) főnök (1) főzés (1) frusztráció (2) gasztronómia (1) gazdaság (1) gender (1) generáció (1) generációk (1) generalista (1) gyakorlat (3) hard skillek (2) harmónia (1) hír (1) hírek (1) híres ember (1) home office (6) horoszkóp (1) hr (3) humor (2) idézetek (2) infóest (1) információ (1) informatika (34) informatikus (3) Instagram (1) intelligencia (3) interjú (1) internet (1) introvertált (1) iot (2) ipari forradalom (1) iphone (1) iskola (1) it (1) IT (47) IT-karrier (4) járvány (1) játékfejlesztés (1) java (13) jóbarátok (1) jubileum (1) junior (1) kamera (1) karácsony (1) karantén (1) karrier (42) karrierépítés (14) karrierkezdés (1) karriertervezés (1) karrierváltás (21) kávé (1) kávészünet (1) képesség (1) képzés (18) kérdések (1) kertészmérnök (1) kezdő (1) kiégés (5) kiegyensúlyozott (1) kihívás (1) kódolás (3) konferencia (2) köntös (1) környezet (1) koronavírus (1) kutatás (1) laptop (1) lehetőség (4) lifestyle (1) linus torvalds (1) linux (1) machine learning (2) macska (1) maradj otthon (1) matritellabs (15) meeting (1) megújulás (1) mém (1) menő (1) mesterséges intelligencia (11) MI (2) mobil (1) modern (3) módszertan (1) motiváció (3) munka (37) munkaerőhiány (1) munkaerőpiac (18) munkahely (29) munkahelyváltás (8) negyvenfelett (1) negyvenplusz (1) networking (1) niksen (1) női szerepek (2) nők (2) nyílt nap (1) okosotthon (3) okosváros (1) oktatás (14) online (1) önmegvalósítás (20) otthon (2) produktív (1) produktivitás (1) programnyelv (1) programozás (32) programozó (33) programozó fizetés (1) projekt (1) psziché (1) pszichológia (2) random (1) recruitment (4) relax (1) robotika (2) sci-fi (1) scrum (1) siker (4) sikeres karrier (2) skillek (1) soft skillek (16) sorozat (1) specialista (1) sport (1) steve jobs (1) streaming (1) stressz (2) szabadúszó (1) szakma (1) személyiség (3) személyiségfejlesztés (1) szoftverfejlesztő (7) szoftvertesztelő (1) szünet (1) tájékoztatás (1) tanulás (28) társadalom (1) távmunka (1) tech (26) technológia (6) telefon (1) tervezés (1) tesztelő (1) tévé (1) tippek (2) trend (2) tudás (1) tudomány (1) tudósok (1) új állás (3) utazás (1) útravaló (1) üzenet (1) változás (13) változtatás (4) vezető (1) világ (2) virtuális (2) virtuális asszisztens (2) vírus (1) VR (1) workshop (1) y (1) y generáció (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása