Code & More

Powered by Matritel

Történelemóra a jövőből

Mindaz, amin most keresztülmegyünk, olyan, mintha egy történelemkönyvben olvasnánk. Sőt, bizonyos, hogy a 2020-as Covid-19 vírus, annak az "átélése", illetve az azt követő időszak be is fog kerülni a történelemoktatásba - ezzel együtt pedig mi is, akik átéltük.

Érdekes elképzelés, hogy majdan tananyag lehet majd az, hogy emberek mivel próbálták elütni az időt a karanténban, fotózástól az akadálypálya építésen át az erkélyen éneklésig. És persze, mint minden válságos időszak után, az "újjáépítés" is helyet kap majd az erről szóló leckében. Azt, hogy mi lesz, most nyilván nem tudhatjuk, mi is csak a tendencia- és trendszakértők gondolatait vehetjük alapul; no meg mindazt, amit MOST ÉPP látunk, és amit a most alapján várhatunk.

Az biztos - erről az Index is hozott le cikket -, hogy számos átalakulás, "forradalom" lesz, számos folyamat válik az életünk részévé, kezdve a távkommunikációtól a digitális bizalmon át a folyamatok hatékonyabb automatizálásáig. Mikor a várható változásokról írtunk tavaly év végén, még sehol sem sejtve jönni a koronavírust, beszámoltunk ezekről a folyamatokról. De a tempóról álmainkban sem gondoltuk, hogy ilyen gyors lesz.

Karrierforradalom?

Az "új iparosodás" kapcsán, ami jelen pillanatban a digitális térhódítás megsokszorozódását és az egyre szélesebb körben - mind az emberekre, mind pedig a területekre vonatkozó - felhasználást jelenti, nem szabad elmenni amellett sem, hogy mindezekhez a folyamatokhoz szakértőkre van szükség. Ahogy a nagyon monoton munkát jelentő szakmák ennek hatására még dominánsabb tempóban tűnnek majd el; ahogy egyre több ponton fogjuk azt mondani, igen, keressük a hatékony digitális megoldásokat, úgy lesz szükség még inkább azokra az emberekre, akik a fejlesztésekkel, mind kreatív, mind pedig kivitelezési oldalról foglalkoznak. 

Olyan vállalkozások, startup-ötletek lendülnek majd fel, amelyek eddig "igényhiány" miatt nem tudtak, és olyan pozíciók nyílnak majd meg, amelyeknek jelenleg a nevét se tudjuk igazán. És kikből fog ez a sok szakember, új vállalkozó kikerülni? Azokból, akiknek most változás állt be az életében, de ahelyett, hogy kétségbeesve mantráznák maguk elé, hogy mi lesz velük, a túlélés lehetőségeit kutatják - és megnézik, mi az, ami valóban kell majd.

"De most nem kockákra, hanem másra van szükség..."

Nem lehet mindenki egészségügyi dolgozó, vagy bármi más, amire jelenleg azt mondjuk klasszikus értelemben véve, hogy hasznos. Annál is inkább nem, mert várhatóan - és remélhetőleg - az egészségügyi rendszer pontosan azon területek közt lesz, ahol jósolnak digitális újításokat, és ahol az információs technológia végre igazán nagyot szólhat majd. Tehát nem lehet igazságot tenni abban, hogy a betegeket ápoló nővér hasznosabb-e, mint az a programozó, aki egy gyorsabb diagnosztizálást segítő eszközt / alkalmazást / programot fejleszt.

Karrier-evolúció azoknak, akik a "forradalmárok" közt szeretnének lenni

Aki most otthon ül, a jövőben talán pont azok közt lesz, akiknek bekezdést szentelnek majd a történelemkönyvek. Azok közt, akikre azt mondják, az új, még inkább digitális gazdaság fellendítésében élen jártak, ezzel is formálva a világot. Aki most otthon ül, és tanulni akar - rávéve magát arra, hogy iskolai körülmények, frontális oktatás vagy célzott mentorálás nélkül is tudást sajátítson el -, nos, közülük kerülhetnek ki azok, akik egy biztonságosabb, hatékonyabb, és főleg, hasznosabb digitális jövő kialakításában vesznek részt.

Tanulj otthon programozást rajtunk keresztül - részben ingyen -, majd végezz projektgyakorlatot az egyik világszintű telekommunikációs cég számára!

TETSZETT A CIKKÜNK?
TOVÁBBI TARTALMAKÉRT KÖVESS MINKET A FACEBOOKON | VAGY CSEKKOLD A MATRITEL LABS HIVATALOS OLDALÁT!

battleship-389274_1280.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://matritellabs.blog.hu/api/trackback/id/tr3115634994

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Code & More

Programozó karrier + tech érdekességek és aktualitások + képzés és szakmai gyakorlat

Friss topikok

Címkék

adatok (1) agilis (1) AI (5) ai (1) algoritmus (1) alkalmazott (1) állás (6) állásinterjú (1) álláskeresés (2) applikáció (1) appok (1) átképzés (1) automatizáció (1) betegség (1) bill gates (1) bizalom (1) biztonság (1) bölcsesség (1) boldog (1) boldogság (1) bootcamp (28) borász (1) budapest (1) burnout (1) célok (1) csapatmunka (1) demo (1) e-learning (1) edukálás (1) edzés (1) egészség (1) egyiptom (1) egzisztencia (3) élet (2) életmód (5) elon musk (1) el camino (1) érdekes (2) experience (1) fáradtság (1) fejlesztés (59) fejlesztő (42) fejlesztői képzés (20) fejlesztő állás (4) fejlődés (14) felgyorsult (1) film (1) főnök (1) főzés (1) frusztráció (2) gasztronómia (1) gazdaság (1) gender (1) generáció (1) generációk (1) generalista (1) gyakorlat (3) hard skillek (2) harmónia (1) hír (1) hírek (1) híres ember (1) home office (6) horoszkóp (1) hr (3) humor (2) idézetek (2) infóest (1) információ (1) informatika (34) informatikus (3) Instagram (1) intelligencia (3) interjú (1) internet (1) introvertált (1) iot (2) ipari forradalom (1) iphone (1) iskola (1) it (1) IT (47) IT-karrier (4) járvány (1) játékfejlesztés (1) java (13) jóbarátok (1) jubileum (1) junior (1) kamera (1) karácsony (1) karantén (1) karrier (42) karrierépítés (14) karrierkezdés (1) karriertervezés (1) karrierváltás (21) kávé (1) kávészünet (1) képesség (1) képzés (18) kérdések (1) kertészmérnök (1) kezdő (1) kiégés (5) kiegyensúlyozott (1) kihívás (1) kódolás (3) konferencia (2) köntös (1) környezet (1) koronavírus (1) kutatás (1) laptop (1) lehetőség (4) lifestyle (1) linus torvalds (1) linux (1) machine learning (2) macska (1) maradj otthon (1) matritellabs (15) meeting (1) megújulás (1) mém (1) menő (1) mesterséges intelligencia (11) MI (2) mobil (1) modern (3) módszertan (1) motiváció (3) munka (37) munkaerőhiány (1) munkaerőpiac (18) munkahely (29) munkahelyváltás (8) negyvenfelett (1) negyvenplusz (1) networking (1) niksen (1) női szerepek (2) nők (2) nyílt nap (1) okosotthon (3) okosváros (1) oktatás (14) online (1) önmegvalósítás (20) otthon (2) produktív (1) produktivitás (1) programnyelv (1) programozás (32) programozó (33) programozó fizetés (1) projekt (1) psziché (1) pszichológia (2) random (1) recruitment (4) relax (1) robotika (2) sci-fi (1) scrum (1) siker (4) sikeres karrier (2) skillek (1) soft skillek (16) sorozat (1) specialista (1) sport (1) steve jobs (1) streaming (1) stressz (2) szabadúszó (1) szakma (1) személyiség (3) személyiségfejlesztés (1) szoftverfejlesztő (7) szoftvertesztelő (1) szünet (1) tájékoztatás (1) tanulás (28) társadalom (1) távmunka (1) tech (26) technológia (6) telefon (1) tervezés (1) tesztelő (1) tévé (1) tippek (2) trend (2) tudás (1) tudomány (1) tudósok (1) új állás (3) utazás (1) útravaló (1) üzenet (1) változás (13) változtatás (4) vezető (1) világ (2) virtuális (2) virtuális asszisztens (2) vírus (1) VR (1) workshop (1) y (1) y generáció (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása